szerintem, tök szubjektíven

Ezt láttam, olvastam...

Ezt láttam, olvastam...

Assassin creed

2017. április 09. - bétadglükóz

assassins-creed-2016.jpg

Elöljáróban annyit, hogy nem ismerem a játékot, pusztán tudom, hogy az alapján készült. Ez nem rettentett vissza attól, hogy megnézzem. (Tovatűnt gyerekkoromban kifejezetten tetszett a Mortal Combat, nem tudom most hogy reagálnék rá.) Rögtön az elején le kellett vonnom két konklúziót: 1. le kell tölteni mellé egy feliratot, mert a film harmadában spanyolul kommunikálnak, amiből egyedül a Mohamed szó volt ismerős (mint később kiderült a helyi főnök neve). Konklúzió 2: sötétített szobában kell nézni vagy este, mert mint oly sok társa, holmi rendezői ideológia alapján sötétben játszódik. A problémák kezelése után folytattam...

A főszereplő jó/rossz fiú Michael Fassbender. Utána kellett néznem, hogy mibe is játszik, mert csak az X Men ugrott be, mimikája erősen hasonlatos az abban előadotthoz. És igen, láttam a legutóbbi Alienben is, csak tök kiesett. A film egy adott percében persze lekerül a póló, hogy kedves hölgynézők elmerengjenek jól kidolgozott felsőteste látványán... Amúgy hozta amit kell, nagy mélységeket nem igényelt a szerepe.

Játszott még Jeremy Irons, na ő egyértelműen rossz fiú volt. Ja, mégse, az elején jó fiú, aki lánykájával, Marion Cotillard-dal kézen fogva halad egy szebb jövő felé, ahol nincs bűnözés. Hát persze... A két színész vélhetőleg nem erre a filmjére lesz a legbüszkébb, nem igazán volt lehetőségük kibontakozni.

A vége nem tartalmazz nagy meglepetéseket most sem. Viszont lehet, hogy meg kell néznem meg egyszer, mert néhány dolog - ebben a rendkívül bonyolult filmben - nem világos.  Nem értem, hogy jön az egészhez a sas? Nem értem, hogy miért dönt, hogy elárulja a titkot (ez igazándiból nem jött át nekem, pipa apura, ezért?)? Nem értem kik a haverok, akik nem haverok, de mégis... Arra rájöttem, hogy szupermenő, hogy valami oltári hatalmasat tudnak ugrani. Nagyon ki van hegyezve rá a film, de mivel NEM ISMEREM A JÁTÉKOT, csak hümmentettem egyet. Igazándiból arra számítottam, hogy talán sassá tud változni, mert az igazán menő lett volna, de az talán egy másik film :) (Plusz információ: állítólag az elmúlt 35 évben nem ugrott kaszkadő ilyen magasról, mint e film kedvéért.)

Tényleg, most hogy írom, az összes szereplő ide oda billeg, bár jobban belegondolva minden filmben. 

Ergo, szerintem jó kikapcsolódás egy esti mozizáshoz. Ja, és három részesre tervezik... (hozadék: kíváncsi lettem a Macbethre, majd beszámolok)

Port

IMDb

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturaim.blog.hu/api/trackback/id/tr5912412263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása