"Áldassék a gyümölcs!
Az Úr érlelje meg."
Rászántam magam. Sok jó kritikát olvastam róla, de azt gondolom kell a hangulat egy ilyen sorozathoz. A sztori röviden: egy eléggé elcseszett társadalomban él a nép az egykori USA helyén, túl némi környezeti katasztrófán és járványon. A nők nagyon nagy százaléka meddő és a megszületett csecsemők 20 százaléka éli túl egészségesen a világrajövetelt. A néhány megmaradt szülőképes nőt a parancsnokok házában tartják szolgálólányként, ahol torz szertartás keretben alkalmanként meghágják őket a feleség jelenlétében, így reménykedve az utód létrehozatalában.
A második rész bemutat egy szülést is, na az még bizarrabb... Úgy csinál a leendő „anyuka” mintha neki is fájásai lennének és többi parancsnokfeleség drukkol neki, kórusban kántálva: lélegezz! Mindezt a csudiszép nappaliban, ahol süti és kávé várja őket. Az emeleten, a valós szülés helyére összehívják az összes szolgálólányt minden házból, ahol szintén kórusmű kíséretében szül az igazi anya. Természetesen azonnal elveszik a csecsemőjét. Szívszorító. A főszereplő Offrednek (Freddy, ha jól követem családonként változik a név, a lányok cserélődnek a név marad) már volt egy kislánya, akit elvettek tőle és a férjét is megölték miközben az újonnan létrehozott katonai erő elől menekülnek, hiába. Így némi támogatást tud nyújtani a friss anyukának, akit mellesleg ki nem állhat (szegény teljesen becsavarodott a nyomás alatt).
A film hangulata ide-oda ugrál. Egyszer lassú folyással bemutatja a szegény elnyomott lányok sorsát, mindezt lágy, szomorú zenével kísérve. Máskor haljuk a főszereplő kevésbé finom fogalmazott gondolatait, véleményét a körülményekről és a körülötte élő emberekről. Kifelé igyekszik viselkedni, de befelé kemény, elhatározza, hogy kitart, hogy egyszer megkereshesse a kislányát.
A történésekre is jellemző a szélsőség. Néha élik egyszerű mindennapjaikat, bevásárolnak, esznek és beszélgetnek, majd jön a döbbenet.
Az egészre természetesen a szürreális jelző illik. Eszembe jut róla az 1984, esetleg filmek amelyek szigorú kolostorok életét mutatják be, ugyanis a szolgálólányok csapatát szektaként mozgatják a filmben. Vagy egy főnökasszonyuk – aki katonai ruhát hord, annak ellenére, hogy szolgálólányok olyasféle ruhában kötelesek parádézni mint az apácák, csak mindezt piros színben –, ránézésre sem kedves és törékeny. Vasszigorral irányítja a lányokat. (Hú de elcsépelt szófordulat.) Persze nőként egészen jól fel tudom húzni magam a sztorin.
A parancsnok feleség is érdekes szereplő. Meddőként kénytelen sodródni az árral, keménynek látszani, de időnként egy-egy cselekedete, viselkedése elárulja, hogy nőként neki is nehezére esik feldolgozni a dolgokat.
Rendkívül jól jellemzi még a társadalmat, hogy az egyéb szolgálólányokat, akik nem termékenyek, hanem a klasszikus értelemben vett munkát végzik Mártának hívják. MINDET. Ők a Márták.
Most a harmadik résznél tartok, most kezdik bemutatni, hogy jutott el a társadalom idáig. Meglátjuk. Egyenlőre nézős.
És még valami, nagyon jók a zenék benne.
Ui: A hatodik rész elején hangzik el egy kulcsmondat: Jé, tényleg bármihez hozzá lehet szokni.
